Hegedüs Viktor Marcell

2003-2021

Viktor még köztünk lehetne, ha egy speciális szűrővizsgálat időben fényt derít születési szívrendellenességére. Segíts, hogy legyen esélyünk megelőzni a hasonló tragédiákat!
Tudd meg, ki volt Viktor

A megemlékezéshez
kattints és/vagy lapozz!

Jó tanuló és sokoldalú sportoló

Hegedüs Viktor Marcell sokoldalú, kitartó és szorgalmas zalaegerszegi fiatalember példakép lehet minden tinédzser előtt. A Zrínyi gimnáziumban végig jó és kiváló jegyek kerültek bizonyítványába, tehetségét három sportágban is megvillantotta: sakkban állandó résztvevője volt a diákolimpiáknak, játszott a Csuti-Hydrocomp korosztályos, és a Zala Volán felnőtt csapatában. Néptáncban a Zalai Táncegyüttes tagjaként gyermek szólótánc versenyeken három alkalommal arany minősítéssel díjazták, csapatban bronzérmes lett az országos fesztiválon. A Zalai Táncegyüttes Felnőtt együttesében a Felszállott a Páva televíziós műsor élő adásába jutott az Eleki táncokkal. Futballban volt a ZTE FC igazoltja, majd Andráshidán folytatta, ahol az U19 keret tagja volt, emellett a felnőtt csapatban tízszer is pályára lépett a Zala megyei bajnokságot nyert ASC-ben.

Jó tanuló és sokoldalú sportoló

Így veszítettük el őt...

Viktor korán elkötelezte magát az egészséges életmód mellett. Figyelt az étkezésére, kedvenc sportágai mellett pedig kerékpározott és street workout-tolt is. Teljes és nagyon boldog életet élt. 2021.06.21-én az NB III-as bajnokságra készülő Andráshida SC első edzésén lett rosszul, életét a defibrillátor használata és társai kitartó újraélesztési kísérletei sem tudta megmenteni. Halála oka egy születési szívrendellenesség volt, amit csak egy szív MRI vizsgálat tudott volna kiszűrni. Az amatőr és profi sportolók kötelező sportorvosi vizsgálatai között jelenleg nem szerepel a szív MRI.

Így veszítettük el őt...

Alapítványunk kiemelt célja...

...egyrészt Hegedüs Viktor Marcell emlékének ápolása

valamint

1

A sportorvosi szűrővizsgálatok fontosságának hangsúlyozása, javaslatok a sportorvosi rendszer fejlesztésére.

2

Zalai sportegyesületek egészségügyi eszközbeszerzésének támogatása, egészségügyi oktatásszervezésének elősegítése.

3

Sportban, művészetben és tanulásban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal zalai sportolók eredményeinek elismerése.

4

A gyermekek és fiatalok figyelmének ráirányítása az egészséges életmódra, a helyes táplálkozásra, rendszeres mozgásra.

Így tud segíteni a HVM Alapítvány

Alapítványunk pályázatokkal támogat intézményeket, egyesületeket.

Kik pályázhatnak?

Zala megyei oktatási intézményekben tanuló diákok

Defibrillátorral még nem rendelkező Zala megyei sportegyesületek

MeaGold
Szakáll Júlia
Webmark